Mikulás 2023

Eljött a Mikulás.
Az év vége mindig egy fontos időszak egy alapítvány életében, így van ez nálunk is.
Sűrű hetek vannak mögöttünk, Alapítványunk megnyerte az Önként jöttem díjat, ami komoly médiamegjelenési lehetőségeket adott számunkra.
Köszönjük még egyszer annak a 4000 embernek, akik érdemesnek találták a munkánkat és ránk szavaztak.
A Díjátadóról bővebben itt:
A mai nap folyamán a Heim Pál kórház Pulmonológia, Belgyógyászat, Gasztroenterológia és Neurológia osztályokra közel 170 mikuláscsomagot vittünk és adtunk le.
Köszönet a Benevity közreműködéséért és Fekete Edward segítségéért, illetve a Mi kis szakember csapatunk munkájáért.
Ezzel a poszttal meg is nyitjuk a karácsonyi adománygyűjtő időszakot.
Aki támogatna minket és terveinket, az megteheti ezen a számlaszámon:
OTP Nyrt.11708104-21454806
Köszönjük ha segíted munkánkat a megosztásokkal.
Hamarosan egy jótékonysági Kick-Box Sparring rendezvény is lesz, ahol minket támogatnak a Zrínyi Miklós Kick-box Akadémia jóvoltából. Várunk Mindenkit szeretettel.

Önkéntesség

Egy remek önkéntes csapat járt nálunk  és egy hatalmas takarító bulit szerveztünk. Az önkéntesek igazán kitettek magukért és gyönyörű rendet vágtunk napközibe.

 

 

 

Városnéző túra a Pető Intézet Konduktív Gyakorló Szakiskola tanulóival.

Sok éve hagyomány, hogy minden évben ősszel a Fellegajtó Nyitogatók Alapítvány -Táltos varázsló City Sightseeing Budapest céggel az ügyvezető Török István barátunknak köszönhetően sérült és mozgássérült gyermekeknek szervezünk budapesti emeletes buszos kirándulásokat.
Így történt ez most is, ezúttal a Konduktív Gyakorló Szakiskola – Pető Intézet tanuló vettek részt a programon.
A program annyiban változott az előző évekhez képest, hogy István barátunknak köszönhetően egy hajókirándulással is gazdagabbá tehettük, illetve egy remek zenekar :A http://napraforgoegyuttes.hu/ adta a hajón a talpalávalót.
Volt remek zene, tánc dinomdánom, a cégnek köszönhetően eszem-iszom, egyszóval nagyszerű volt a program és sok örömet tudtunk adni. Megközelítőleg nyolcvanan voltunk Mindenkivel együtt.
Köszönet a Szakiskola dolgozóinak és az önkénteseknek, akik segítettek:
Baranyai Dorisz Bartis Boglárka Birkás Melinda Ézsiás István Faggyas Viola Frankó Orsolya Guzina Zsófia Kalocsai Franciska Ortó Odett Pölös Evelin Rusz Anett Sándor Klaudia Szabó Beatrix Szabó Jakab Varga Zsuzsa Varró Kitti Veinberger Ildikó Tóth Imola Dudásné Lehoczki Katalin és a sok-sok lelkes konduktor hallgató.
De beszéljenek helyettem a képek inkább és külön felhívom a figyelmet a rövid videókra, ahogy a gyerekek oldódtak ,először énekeltek, majd az egész hajó tánctérré alakult szinte.
A Képek és videók az intézmény és a szülők hozzájárulásával lettek közzé téve.

Fellegvár Tábor 2023.

Fellegvár Tábor 2023.
Ahogy minden nyáron, úgy most is táborozni vittük a napközink gyerekeit ,családjait és dolgozóinkat. Egy hét kikapcsolódás és közösségi élmény, de főleg elsősorban a gyerekeknek egy nagy élmény.
Noha sokszor olvasok olyan véleményeket ,mint legutóbb a farsangi ünnepi képeinknél, hogy úristen ez ,de szomorú..etc a valóságban mind a napközink és mind a tábor is általában egy vidám, békés hely.
Sokszor kérdezek ilyenkor vissza, mit kéne csinálni, eldugni a világ elől a sérült gyerekeket, belemerülni az önsajnálatban és elzárkózni, vagy megpróbálni úgy élni, hogy az élethelyzetből kihozzuk a maximumot és minél teljesebb életet nyújtani a gyereknek?
Én az utóbbira szavazok.
Amikor megalapítottam az intézményt, úgy gondolkoztam, ne csak egy intézmény legyünk a sok közül, hanem teremtsünk élményeket és próbáljunk a gyerekeknek a fejlesztéseken túl minél több élményt, ingert adni.
Most is ez volt a cél. Sikeres táboron vagyunk túl, talán a vizes programok hiányoztak az időjárás miatt, de egy medencével igyekeztünk ezt pótolni.
Az előző táborokhoz képest most annyiban volt más, hogy teljesen önerőből futottunk neki a szervezésnek és a költségek megteremtésének, lehetőleg tehermentesítve minden kiadás alól a családokat.
Így hát pályáztunk és megkerestük támogatóinkat.
Köszönet Vitályos Fanny -nak (ki nagyon sokat segített, hogy elérjük a célt,) illetve Vitályos Eszter Kocsis Máté és a Mészáros csoport Által működtetett ProFili Alapítványnak https://profilii.hu/

, valamint Az Alapítvány a Polgári Józsefvárosért szervezetnek , hogy a táborunk megvalósulhatott.

Mintegy 1,6 millió forint támogatást kaphattunk a tábor megszervezésére. Köszönet érte!
Köszönjük szakembereinknek és önkénteseinknek a munkát, Mónika Nyikos Handpan koncertjét és kedves sofőrünknek a Nem Adom Fel alapítványtól, a szállítást, kirándulást Visegrádra. .

Kirándulás

Kirándulás, nyári ingerekés illatok, ebéd, csendesíti a szabadban, piknik
Mert lehet, lehet élményt nyújtani egy halmozottan sérült gyermeknek is, akik mindezt meghálálják, reagálnak, nevetnek vagy mutatják ha éppen nem tetszik valami.
Köszönet a kísérő szakembereinknek, a hiányzó gyerekekkel meg majd legközelebb.

Legkisebb és legnagyobb

Állatkerti pillanatok 2023.

Heti úszás a Mikuszisulival

A víz nyugtat, simít és lazít, leveszi a terhet a testről és könnyedséget ad, még ha csak ideiglenesen is, de feledteti a tehetetlenség igáját és csak lebegve oldódunk minden súlytól ás lánctól szabadon.
Heti úszás a MikusziSulival.

Farsang 2023

Farsang.2023.Fellegvár Napközi
Egy remek, nagyon jó hangulatú nap volt a mai, gyerek és felnőtt egyaránt nagyon élvezte a farsangi bált .
Köszönet Snopper Kiss Péter barátunknak a plusz zenei programért.
Sokszor volt benne részünk, hogy megkérdőjelezték, van-e értelme ilyen és hasonló programoknak, hiszen halmozottan sérült gyerekekről van szó.
A tévhitben pedig sokszor úgy jelennek meg mint valami vegetatív, teljes tudattalan állapotban lévő betegek.
.Erre azt tudjuk mondani, nagyon is van értelme. Az ingerek jelentik az elsődleges kaput hozzájuk és nagyon élvezték ezt a játékos napot. Nevetnek ,játszanak, boldogok és próbálnak a maguk módján gyerekek lenni, mert ,hogy elsődlegesen azok, nekünk pedig felnőtteknek meg kell adni mindent ,ami őket boldoggá teszi.
Kérjük Minden kedves támogatónkat, ebben az éveben is gondoljanak ránk az adó 1 százalékkal, mert nekünk ez egy nagyon fontos jövedelemforrásunk.
Köszönjük :Fellegvár Napközi
Adószám19037246-1-42

Támogatás

Alapítványunk: Fellegajtó Nyitogatók Alapítvány -Táltos varázsló mai nappal átadta az AIRLiquide EO™-70 https://medicaldevice.airliquide.com/…/airway…/eo-70speciális köhögtető gépet a Heim Pál Gyermekkórház Belgyógyászat-Pulmonológia számára.
2022 novemberében indítottunk gyűjtést erre a speciális gépre, mely bármely légzőszervi megbetegedés kezelésében segítséget tud nyújtani, akár amúgy egészséges, akár sérült-halmozottan sérült vagy SMA-izomsorvadásban szenvedő gyermekeknek is.
Kacskaringós utat kellett bejárni, mert az eredetileg tervezett és olcsóbb gép beszállítási problémák miatt nem érkezett meg és nem is tudták megmondani, mikor várható, így más lehetőség után néztünk.
Így jött képben a H.S.- medplan Kft. http://www.medplan.hu/által forgalmazott fentebb említett készülék.
Ez a készülék komplexebb és többet tud, mint amire gyűjtöttünk és az ára is magasabb volt, így még egy kicsit dolgozni kellett, hogy összejöjjön.
Köszönet a H.S.- medplan Kft-nak a gyors és korrekt beszerzésért és a kedvezményért, amelyet nyújtottak számunkra – ezáltal pedig a Heim Pál kórház számára.
A cég kedvezményével, valamint némi pótlással és az adományozók támogatásával 2,8 millió (+kedvezmények) értékben megvettük a gépet és a hozzávaló eszközöket, melyet átvett Dr.Gács Éva és Prof:Dr Szabó László.
Köszönet mindazoknak, akik hozzájárultak a gép beszerzéséhez, mely sok gyermek kezelését könnyítheti meg a jövőben.
Külön köszönet részemről Dr. Gács Éva. gyermekpulmonológus, csecsemő- és gyermekgyógyász főorvosnak a 11 évnyi gyógyító munkáért, amit halmozottan sérült kisfiamért, Táltosért tett.
Köszönet a türelemért, azokért az apró simogatásokért és gesztusokért, amit gyermekem kapott tőle, ami megmutatta számomra, milyen egy orvos, ha szívből és lélekből végzi hivatását. Köszönöm hogy mindig teljes értékű gyermekként kezelte a kisfiamat, és persze köszönet az egész osztálynak.
Köszönet a Bethesda kórházból Dr. Németh Viktornak, aki szintén sokat segített a gép beszerzésében és elkezdte felkészíteni a Heim Pál orvosait a gép használatára.
Remélhetőleg egy komplexebb otthonlélegeztetési program is beindulhat majd a kórházban a gép beszerzésének hatására.
Az adományozás hivatalos dokumentálása hamarosan elérhető lesz a Heim Pál Kórház honlapján is.
Alapítványunk ugyan kicsi alapítvány, elsősorban a halmozottan sérült gyermekeknek működtetett napközink fenntartása a fő feladatunk, de ahogy az elmúlt években mindig, úgy most és a jövőben is lehetőségeinkhez képest próbál felkarolni ügyeket.
Kérjük Minden kedves támogatónkat, ebben az éveben is gondoljanak ránk az adó 1 százalékkal, mert nekünk ez egy nagyon fontos jövedelemforrásunk.
Köszönjük :Fellegvár Napközi
Adószám19037246-1-42